Reggel 6 órakor indultunk el a 4. Korára, tiszta, csillagos égbolt alatt. A 3. Kora után nem tartottunk pihenőnapot. A Derakpu menedékházig vezető, körülbelül 5 órás séta alatt készítettem néhány fényképet. A Derakpuban reggeli és ebéd: campa és tibeti tésztaleves.

Amíg ettünk, a Kailash lassan elengedte a köré tekeredő felhőket, és ragyogóan emelkedett ki a környezetéből. Fantasztikus látvány volt. Összepakoltunk, és felmentünk a Derakpu menedékház fölötti dombra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Kailashra. Egy ideig imádkoztam a hegy előtt, aztán különféle beállításokban készítettünk fényképeket, többek között a Grabensia magyar zászlajával is.

A fotózás után elindultunk a Dolma La-hágó felé. Ezúttal a szél nem volt olyan hideg és oxigénhiányos, mint a 3. Koránál. A hágó bejáratánál nem sokkal mögöttem feltűnt egy feltűnően csinos lány… leginkább azért, mert a stílusában és mozdulataiban húsz évvel ezelőtti feleségem jelent meg előttem… visszatartottam a lélegzetem és vártam.

Láttam, hogy kínai, így beszélgetni kezdtünk. Chongqingból jött, 30 éves, van egy 8 éves fia. Nem vallásos, de szeret hegyet mászni. Teljesen egyedül jött. Sokat beszélgettünk, közben át is keltünk a Dolma La-hágón. Nem siettünk, kényelmes tempóban haladtunk, így este 8-ra értünk le a völgybe, a Shaptin menedékházig.

Itt korábban próbáltam már aludni, de nagyon nem tetszett, így továbbmentünk a völgyben a következő menedékházig. Akik átkelnek a hegyen, általában az első menedékházban alszanak. Én már aludtam egyszer a másodikban, az elfogadható volt. Még 1 óra séta kellett a második menedékházig. Mivel Kínában csak egy időzóna van, még délután 1:30-kor is süt a nap… A hegyek fantasztikus látványt nyújtanak, ahogy a völgy két oldalán tornyosulnak. Némelyik sztúpára hasonlít, másik templomra… de ahogy itt mondják: minden hegy egy istennő vagy istenség palotája.

Amikor megérkeztünk a második menedékházhoz, leültünk az egyszerű teaházban, és rendeltem egy tibeti tésztalevest. Ez négyzet alakú tésztával készült, van hosszú tésztás változata is… mindegyikben közös, hogy a tésztát sosem főzik teljesen puhára… olyan, mint amikor gyerekként először főztem tésztát, és félidőben kiszedtem… tehát a tészta itt kemény. Kalsang azt mondja, ez a tibeti tésztaleves… és sehol sem főzik puhára. De ez teljesen lényegtelen, miután átkeltünk a hágón és megtettünk 40 km-t, ez az étel maga a mennyország… ráadásul a tűzhely mellett ülve melegedhettem – fáradt testnek és léleknek fantasztikus élmény.

Ez volt az első alkalom, hogy az ágyban azonnal elaludtam, és több mint 8 órát aludtam. Eddig az oxigénhiány miatt mindig nehezen aludtam. Most viszont jól aludtam.

Reggel 7-kor felébresztettem a kis kávézó hölgyét, készített nekem egy nagy kanna fekete teát, és vártam, hogy Kalsang és az öccse felébredjen. Közben gyorsan megtelt a kávézó. Egy ilyen kávézó úgy néz ki, hogy van 2–3 fős pad mindkét oldalon, középen egy asztal, és 8–10 ilyen kis hely van a szobában. Mivel gyorsan megtelt, és én egyedül ültem egy padon, folyamatosan kérdezgették, hogy leülhetnek-e – amit egyáltalán nem bántam. Így mindig beszélgetésbe elegyedtünk valakivel.

Kalsang csak 8:30 körül érkezett meg, addigra már 3 családdal beszélgettem:

Egy család Chengduból, Kínából – anya, apa, egy mozgássérült kisfiú és a húga… tisztelettudó, egyszerű család. Buddhisták, a hegy körül úgy zarándokolnak, hogy a 8 éves mozgássérült fiút viszik magukkal.
Egy házaspár Zhejiangból – hegyeket festenek, ebből élnek, sokat utaznak a Himalájában.
Egy tibeti család Shigatséből, Tibet második legfontosabb városából. Egy nagyon csinos 30 éves hölgy az öccsével és egy rokonukkal járják be a környéket két nap alatt. Meséltek az életükről, miért jönnek ide – érdekes volt.
Még érdekesebb, hogy mivel a kínai nyelv nem szab határokat, úgy tudunk beszélgetni, mint egy ország állampolgárai. Külföldieknek a nyelvi akadály áthatolhatatlan gát az itt élők megismerésében. Ma már a legtöbb tibeti jól beszél kínaiul, különösen a fiatalok, akik kínai iskolába járnak, de ugyanúgy használják az anyanyelvüket is.

Kalsang megérkezett 8:30 körül, gyorsan készítettünk egy campát, és ami fantasztikus volt, hogy sikerült friss jaktejből készült joghurtot szereznie – annyira finom volt, hogy befejeztem hozzá a campát is. A campa amúgy is nagyon tápláló.

Kb. 9-kor indultunk el a Dzidüpu templom felé. A cél az volt, hogy a helyi lámával tibetiül ráírjuk a magyar zászlóra: Tibet, Kailash Kora, és alá csillagokat rajzoljak, annyit, ahány kört megtettem.

Nagyon jó formában voltam, így alig több mint 2 óra alatt elértünk a Dzidüpu templomhoz. Ez az a templom, ahol Milarepa meditált a barlangjában, és ahol nekem is volt szerencsém fél órát meditálni ugyanabban a barlangban.

A láma meghallgatta, mit szeretnék, csak annyit kért, hogy a zászlót nem vihetjük be a templomba, mert a kínai hatóságok szigorúan tiltják az ilyesmit, és kamerák is vannak a szentélyben és az udvaron. Így a zászlóra a kis relikviabolt udvari padjánál írta fel a kért szöveget. Nagy dolog, hogy a templom lámája, aki Milarepa szent helyén él, írt a zászlóra és megáldotta azt. Adományt adtam a templomnak, és vettem szent tárgyakat.

Mivel már aludtunk korábban ebben a templomban, ismertük a templomi kávézót, a vezető megmutatta az örökölt malákat (imafüzéreket), megjelent egy érdekes férfi is, akinek különösen értékes malák lógtak a nyakában – újabb beszélgetés. Meséltek ősökről, családról, szokásokról. Az idősebbek nem beszélnek jól kínaiul, de a fiatalabbak azonnal fordítanak, így nincs kommunikációs akadály. Kedves emberek.

Folytattuk az utat, és találkoztunk azokkal, akikkel reggelizés közben beszélgettünk – ismét pár szó, mint régi ismerősök… a további út is jó hangulatban telt, délután 3-ra értünk vissza Darchenbe a kis szállodába. Ilyenkor, egy kora után, az első megálló mindig a kis bolt, ahol gyümölcsöt veszek: alma, narancs, banán – ezeket hiányolom a legjobban a gyaloglás után.

Most, hogy a 4. korán is túl vagyok, érzem, hogy a spiritualitás mélyebb gyökeret vert bennem, és kezdem megérteni, hogy az alázat erénye az út, amin járnom kell. Ehhez el kell jutnom arra a belső nyugalomra, amit senki nem tud megingatni.

Miután megérkeztem a szállodába, kipakoltam, bedőltem az ágyba és több mint 4 órát aludtam, egészen este 8-ig… a gyomrom forró ételre vágyott, így átmentem a szállodával szemben lévő hunani étterembe, ahol forró zöldséglevest ettem.

Odajött egy másik „földi” ember, Shenzhenből, és hosszasan beszélgettünk… már húsz éve jár rendszeresen Kailashra, eddig több mint 40 kört tett meg a hegy körül… hát én magam eltörpülök ehhez képest… Ms. Wang is a 13. koráját járja éppen… én pedig most a 4.-et. De a mai, negyedik kora utáni boldogság minden korábbit felülmúlt.

Holnap pihenőnap, holnapután jön az 5–6. kora egyben: 114 km 3 nap alatt.