Big Buddha, Hong Kong

A Nagy Buddha, más néven Tian Tan Buddha, Lantau legikonikusabb látványosságaként ismert. A Po Lin kolostor mellett található, mindössze 10 perces sétára Ngong Ping falutól.

A fenséges, szabadtéri bronz Buddha-szobor ünnepélyesen áll a Muk Yue-hegy csúcsán. Déli fekvésű, és észak felé, Peking, Kína fővárosa felé néz. A két részre osztott szobor teste 26,4 méter magas, a lótusz trónjától a talapzatig mérve pedig 34 méter. 250 tonna bronzból öntötték, és 12 év alatt épült. A szobrot Sziddhártha mintájára készítették, aki a Bodhi fa alatt érte el a megvilágosodást. A jobb kéz „félelem nélküliséget adó” mudra az együttérzést jelzi, hogy minden érző lényt megmentsenek a szenvedéseiktől; a bal kéz ölében nyugvó „kívánságok beteljesítő” mudra pedig az áldás és a boldogság mindenkinek adására vonatkozó fogadalmat jelképezi.

Hong Kong az otthonunk így gyakran felmegyek a Po Lin Templomhoz és Nagy Buddhához egy sokezer lépcsős erdei túraúton.
Most Tung Chung Metroállomásról kezdtem gyalogolni kifelé a városból a hegyek felé. Ahogy kiérek Tung Chungból a tengerparton található egy kicsike templomocska, a Hau Wong Templom mely ugyan nem Buddhista, a déli Song dinasztia két tábornokához címezték, mégis mindig meghajlok előttük és gyújtok nekik füstölőt.

Most júliusban nagyon meleg napok vannak, még el sem kezdtem a lépcsősort máris mindenem csurom vizesre izzadtam. Az erdei túraút fölött halad el a libegő, mellyel hosszú drótkötélpályán kényelmesen fel lehet jutni Buddhához, de hát én szívesebben választom az őserdei túrautat. Szívós gyaloglással 2 óra alatt lehet feljutni Nagy Buddhához. Felérve a lépcsőkön Ngong Ping falucskában a túristáknak felújított utcácskán halad az út Nagy Buddha felé. Ide ér be a libegő is és itt száll ki a rengeteg látogató így itt már sok ember van.

Jómagam az utcácskán végighaladva Nagy Buddha előtti téren szoktam nagy füstölőket venni, meggyújtom Buddha tiszteletére, meghajlok a templom és Buddha felé majd végigjárom a Po Lin Templomot és a kertjében lévő étkezőben mindig rendelek finomságokat. Mangó puding, sago puding, fehérrépa szelet, dou hua (ez egy szójából készült pudinghoz hasonló finomság, nincs fordítható megfelelője), tavaszi tekercs, … ezt soha nem tudom kihagyni ezen a helyen.

Miután megettem a finomságokat felmegyek Buddhához a 250 lépcsőfokon. Az első 3 lépcsősor egyenként 14 lépcsős, utána 13 lépcsősor egyenként 16 lépcsős, összesen 250 lépcsőfokon lehet feljutni Nagy Buddhához. Ez az Upasampadát szimbolizálja melyben a szerzetesekre vonatkozó szabályok és parancsolatok száma 250. Ahogy felértem Nagy Buddha előtti teraszra mantrázva kilencszer szoktam körbejárni. A kilátás gyönyörű, fel lehet menni a szobor alatti építményben egy magasabb teraszra de ott már nem lehet körbejárni. Ma olyannyira meleg volt, hogy alig 3 óra alatt 4 liter vizet ittam meg a vízveszteség pótlására. Egyszer meg fogom számolni hány lépcső Tung Chung-tól Big Buddhához feljutni de gyanítom tízezer körül lehet.

Sokáig meditálgattam Buddha körül így elment az idő, Ngong Ping falucska mellett van buszállomás és a 23-as busszal 30 perc lejutni Tung Chungba, majd onnan további 20 perc haza TST-be.

TOVÁBBI ZARÁNDOKLATOK

Fukakusa, Kyoto, Japan

Fukakusa, Kyoto, Japan

A kiotói Fukakusa negyedben több buddhista templom is található. A Kosho-ji templom, egy szoto zen buddhista templom, Fukakusában épült a Kamakura-korszakban. Később, 1648-ban újjáépítették. Ezenkívül a Fushimi Inari Taisha, egy kiemelkedő sintó szentély, a Fushimi...

bővebben
Enryakuji Temple (Hieizan), Kyoto, Japan

Enryakuji Temple (Hieizan), Kyoto, Japan

A Kiotó keleti hegységében, a Hieizan-hegyen (比叡山) található Enryakuji (延暦寺) a japán történelem egyik legfontosabb kolostora és a japán buddhizmus Tendai szektájának központja. Számos befolyásos szerzetes tanult az Enryakujiban, köztük számos későbbi szekta alapítói,...

bővebben
Todaiji Temple, Nara, Japan

Todaiji Temple, Nara, Japan

A Todaidzsi (東大寺, Tōdaidzsi, „Nagy Keleti Templom”) Japán egyik leghíresebb és történelmileg legjelentősebb temploma, valamint Nara nevezetessége. A templomot 752-ben építették Japán összes tartományi buddhista templomának főtemplomaként, és olyan hatalmassá vált,...

bővebben
Tiger’s Nest, Taksang Monastery, Paro, Bhutan

Tiger’s Nest, Taksang Monastery, Paro, Bhutan

A Taktsang kolostor, Bhutánban Tigrisfészekként vagy Paro Taktsangként ismert, Paro körzetben található. A kolostor a Himalája egyik legelismertebb zarándokhelye. A Taktsang egy 800 méterrel (2600 láb) magasodó sziklához kapaszkodik a völgy fölé, és 2950 méterrel...

bővebben
Angkor Wat, Cambodia

Angkor Wat, Cambodia

A kambodzsai Angkor Wat egy templomkomplexum és a világ egyik legnagyobb vallási emlékműve. Eredetileg Visnu istennek szentelt hindu templomként épült a 12. században, majd később buddhista hellyé alakították át. A templom bonyolult domborműveiről, magas tornyairól és...

bővebben
Borobudur

Borobudur

Úgy döntöttem folytatom a tavalyi zarándoklat sorozatot és most Indonesdiaban a Java szigeten található Borobudur meglátogatását vettem célba. 2024 nyarán egy hónapot Tibetben töltöttem és 7 korát csináltam 4 vallás legszentebb hegye, a Kailash körül 400 km-t...

bővebben
Boudhanath Stupa, Kathmandu

Boudhanath Stupa, Kathmandu

Buddha sztúpa, vagy Jarung Kashor, Kathmandu jelentős spirituális nevezetessége mely minden Buddha megvilágosodott elméjének megtestesítője. A Katmandu-völgy északkeleti részén épült sztúpa a tibeti buddhizmus eredetének kezdetét adta. Megszentelt ereklyékkel van...

bővebben
Mit adtak nekem 2024 év zarándoklatai?

Mit adtak nekem 2024 év zarándoklatai?

Először is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok vallásos. Véleményem szerint a buddhizmus nem vallás, legalábbis számomra nem. A buddhizmus nem más, mint egy Ösvény, a spirituális fejlődésem Útja. Tanuló vagyok ezen az Úton, egy apró porszem, igyekszem minél többet...

bővebben
Shravasti

Shravasti

Shravasti ahol Buddha megvilágosodása után élete nagy részét töltötte. 35 éves korában világosodott meg Bodh Gaya-ban és kb 84 évesen halt meg Kushinagarban. Shravastiban több régi emlékhely van melyhez Buddha élete kötődik de a park mely egykor saját tulajdona volt...

bővebben
Sankissa, Lépcső a Mennybe

Sankissa, Lépcső a Mennybe

Sunkissa ahol Buddha visszatért a földre befejezni tanításait. Itt található a "lépcső a Mennybe". Sajnos nagyon elhanyagolt mindentől távoleső hely de az a végtelen nyugalom, béke és mégis erős energiák amelyek ott értek bennünket az elmondhatatlan. Rinpoche azt...

bővebben

HOGYAN TUDSZ ADOMÁNYOZNI?

H.E JIGTHUB RINPOCHE MAHAYANA BUDDHISTA EGYHÁZ

Nyílvántartási szám:
01-09-0000117
Székhely:
3067 Garáb, Petőfi út 41.
Adószám:
19139805-1-12
Technikai adószám (adó 1%):
2563
Unicredit Bank:
10918001-00000106-34620002 HUF
Képviselő:
Juhász György
Vallási vezető:
Őeminenciája Trulku Jigthub Rinpoche
www.mahayanaegyhaz.hu

H.E JIGTHUB RINPOCHE MAHAYANA BUDDHISTA EGYHÁZ

© 2025

Kapcsolat