Lhasatól nyugatra, a Lalu-mocsár túlsó oldalán, a Potala-palotától körülbelül 9 km-re található Drepung kolostor a Gambo Utse-hegy lejtőin, körülbelül 3800 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. A Drepung kolostort 1416-ban építette Csongkhapa egyik tanítványa, Dzsamjang Csoge Tasi Palden. A Drepung Tibet legnagyobb kolostora, és a Dalai Láma eredeti tibeti rezidenciája volt. Távolról a kolostor halványan egy hegyoldalon fekvő rizshalomra hasonlít, a „Drepung” név pedig valójában „rizsgyűjtést” jelent.
A Drepung kolostor Tibet három nagy gelug egyetemi kolostorának egyike, a másik kettő a Sera és a Ganden, a gelug hagyomány legfontosabb kolostora. A kolostort valójában a Shridhanyakataka szent templomról nevezték el, amely az indiai Andhra Pradesh államban található, az ország délkeleti partján. Megépítése után a kolostor az első dalai lámák székhelye lett, egészen addig, amíg az 5. dalai láma a 17. században a Potala-palotába nem költözött.
Drepung Tibet legnagyobb Buddhista temploma, fénykorában 1o,ooo szerzetes is élt falai között. Egyik látványból a másikba, egyik csodálatból a másikba esik az ember és egy idő után már befogadni is nehéz a sok különféle Istenség nevét és cselekedeteit. A magyar zászlót kibontottam a Drepung templomban és elkészültek vele az első fotók. Kalsang mélyen hívő gelukpa igyekezett mindent lelkiismeretesen elmagyarázni. A sok lépcsőzéstől az izmaim nehezen dolgoztak ebben a tengerszint feletti magasságban, nagy fáradtság érzése volt rajtam, a Drepung kb 3,8oo méteren van, de ez a fáradtság a nap folyamán fokozatosan elmúlt. A templokban építkezések folynak, a kormányzat úgy látom fordít a templomok makulátlan állapotára, karbantartásra és új épületek is készülnek. Az új épületek megszólalásig hasonlítanak a régiekre, én nem venném észre, hogy most épültek. Többnyire szerzetesi lakóépületeket építenek a templomkomplexumokban, a szentélyek azok sokszáz vagy ezer éves ereklyéikkel nem változtak. Nagy élmény volt a mai nap.








































































































